Hittel a gyógyulás felé
A CEDEK Barcson járt
Nyár elején érkezett Szeretetszolgálatunkhoz a megkeresés, hogy Barcson, van egy fiatal, kétgyermekes anyuka, aki 2 éve magatehetetlenül fekszik éber kómában. Az édesanyja mindent megmozgat, de néha segítségre szorul – még a segítségkérésben is. A kedves önkéntes hölgy elmesélte, hogy élnek Éváék, mire lenne szükségük.
Felvettük Évával a kapcsolatot, aki elmesélte szomorú és megrázó történetüket:
Katika életvidám, egészséges életet élő lány volt. Nem ivott soha, nem dohányzott, vegetáriánus volt és rendszeresen sportolt, jógázott. Jóindulatú agydaganat miatt műtötték 2014-ben. Az első napokban minden rendben ment, az operáció után teljesen magánál volt, kérésre mindent megcsinált. Ezután levitték a fertőző osztályra, ahol megfulladt, és újra kellett éleszteni- 2014. március 7. óta éber kómában van.
Az éber kóma állandósult vegetatív állapot stabil keringéssel, spontán lélegzéssel, és az agykéreg súlyos károsodása és/vagy az agykérgi és agytörzsi összeköttetések megszakadása okozza. 24 órás felügyeletre szorul. A zárójelentésére azt írták a kórházban: nem rehabilitálható. Onnantól kezdve nem kap orvosi kezelést, illetve csak úgy, ha magánúton keresem fel a doktorokat.
Folyamatos gondozás mellett is, rendszeresen megjelenek olyan problémák, mint a felfekvés. A rengeteg gyógyszer és ápolószer hatalmas anyagi megterhelést jelent a családnak. Amit a CEDEK
Szeretetszolgálattól kértek, egy olyan speciális matrac, ami kimondottan a felfekvések megelőzésére szolgál, pelenka illetve egy lépcsőző gép, mellyel Katit ki tudja vinni édesanyja a panelház fogságából.
A rengeteg megkeresés között mindig van olyan, ami nagyon megérint, azonnal szeretnék segíteni, de csak az adományozók jóindulatában és segítőkészesében bízhatok. Így történt Éváék esetében is: az Olajág Otthonoktól kaptunk matrac és pelenka felajánlást, így személyesen vittem el ezeket Barcsra. Éva kitartása és hite lenyűgözött. Sajnos a magyar egészségügy az éberkómásokat úgy kezeli, mintha nem is lennének, támogatásuk a nullával egyenlő, így a kicsi is számít. Örülhettem, hogy megismertem ezt az összetartó családot. Kívánom, hogy Kati ismét átölelhesse gyönyörű gyermekeit, és lássa őket felnőni!
A CEDEK Szeretetszolgálat folyamatosan kiírja honlapján azokat a megkereséseket, adománykéréseket, ahova várják a felajánlásokat. amennyiben Ön is teheti, nézze meg a segítségkéréseket, lehet, hogy pont Ön az, aki tud segíteni. Minden segítség számít!
Katinak továbbra is lépcsőző gépet keresünk, gépre gyűjtünk. Amennyiben Ön is szeretné támogatni a családot, keressen meg minket: info@cedek.hu
Kati történetéről az ORIGO oldalán is olvashat: http://www.origo.hu/itthon/20160320-igy-el-egy-eber-komas-asszony-es-az-anyja-aki-a-gondozoja.html
További információért hívják a +36 30 352 0088-as telefonszámot.
Minden segítség számít!